Az Eustream szóvivője szerint az évi 10 milliárd köbméter az ukrajnai gázkereslet 20 százalékát tudná kielégíteni. Az érintett vezetéknek még nincs ekkora kapacitása, de 2015 első negyedévére a fejlesztéseknek köszönhetően már lesz.
A gázvezetéket szeptembertől foglalták le, akkortól kezdődhetnek a teljes kapacitást elérő szállítások, de az Eustream nem nevezte meg pontosan az ügyfeleit, akik Ukrajnába vinnének gázt. Az ukrajnai Naftohaz gázszállító biztosan érintett, partnerei pedig "európai közműszolgáltatók" lesznek.
Szlovákia és Ukrajna áprilisban állapodott meg, hogy az akkor használaton kívüli vezetéken keresztül Ukrajna gázt kaphat az EU-tól. Az Ukrajnával vitában álló Oroszország júniusban megszakította az Ukrajnába irányított szállításait, mert az ukrán fél nem fizetett a gázért.
Ukrajna korábban arra szerette volna rábeszélni Szlovákiát, hogy Szlovákia évi 30 milliárd köbméternyi gáz szállítását tegye lehetővé nagyobb kapacitású gázvezetékek felszabadításával. A szlovák kormány azonban erre nem volt hajlandó az orosz Gazprom vállalattal kötött szállítási szerződései miatt.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma