A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A pénzintézetet okolta azért, mert nagy összeget bukott az amerikai jelzálogpiac összeomlásán Leonard Blavatnyik orosz befektető. A milliárdos üzletember azonban nem lehet maradéktalanul elégedett, hiszen eredetileg 100 millió dollárra perelte a bankot. Blavatnyik szerint számlája 2006-os megnyitásakor a JPMorgan szakemberei konzervatív befektetést ígértek neki, azonban néhány év múlva kiderült, hogy kockázatos eszközökbe fektette pénzét a befektetési bank, ezért komoly veszteséget szenvedett el.
Szintén a JPMorganhez kapcsolódó hír, hogy a spanyol hatóságok kedden letartóztatták a bank egyik volt alkalmazottját, aki a néhány éve 6,2 milliárd dolláros veszteséggel járó ügyben lehet érintett. A Londoni bálna néven elhíresült Bruno Iksil által felvett pozíciók komoly bukást jelentettek a banknak, most Javier-Martin Artajo kerülhet rács mögé, hiszen annak idején ő volt Iksil felettese a banknál, most pedig az a gyanú ellene, hogy francia társával meghamisították a könyveket, hogy eltüntessék a veszteséget. Bruno Iksil együttműködik az amerikai hatóságokkal, így őt nem is vádolták meg.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz
Ezt nem láttuk jönni: összeállt a Fidesz és a DK egy cél érdekében
Megugrott az olaj ára