Az adózott eredmény 22,1 milliárd won (19,7 millió dollár) lett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 247,5 milliárd won profit után.
Az értékesítési árbevétel az egy évvel korábbihoz képest hét százalékkal 14,1 ezer milliárd wonra nőtt, az üzleti eredmény pedig 13 százalékkal 349,5 milliárd wonra esett.
A konszern a tv-készülékek eladásából származó alacsonyabb profittal indokolta nyereségének jelentős csökkenését, amit nem tudott ellensúlyozni a mobiltelefonok értékesítéséből származó nagyobb nyereség.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről