Nyolc, kifejezetten csomagszállításra alkalmas Opel Combo Cargo kishaszongépjárművel bővíti a flottáját a Mol Limo, a zárt furgonok első osztályú rakterével nagyon komoly segítséget nyújt a költözéshez, a bevásárláshoz és a nagyobb bútorok szállításához is – írja a cég közlését idézve a hvg.hu.
A közösségi autómegosztó szolgáltatás flottájában a több mint 400 személyi autó mellett októbertől jelentek meg a kishaszongépjárművek.
Kapcsolódó
Budapesten kívüli, többnapos út esetén a járművek tankolása és töltése a felhasználókra van bízva, de azt a Mol töltőállomásokon, az ügyfélszolgálattal egyeztetve a Mol Limo állja a vonatkozó szabályok szerint.
Az Opel Combo Cargo járműveket havidíjas konstrukcióban percenként 95 forintért, alkalmi használóként 119 forintért lehet igénybe venni. A közlemény szerint ahogy a Mol Limo flotta minden autója, úgy az új belépő is elérhető napidíjas bérlés keretében is: havidíjas felhasználóknak 19 999 forintos áron, alkalmi felhasználóként pedig 24 999 forintét. A napidíjas bérlés esetén elhagyható a szolgáltatás zónája, és a 100 km-es napi limiten felül havidíjasként 47 forint kilométerdíjat, alkalmi felhasználóként pedig 59 forintot kell fizetni.
Bringázhatnak a mentősök
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) köszönete jeléül éves Mol Bubi-bérletet ajánlott fel az Országos Mentőszolgálat budapesti és főváros környéki dolgozóinak, akikre jelentős feladat hárul a koronavírus-járvány idején – tájékoztatott a társaság pénteken.Mint azt a Világgazdsaság idézte, a közép-magyarországi régióban dolgozó Covid-hős mentősök 1600, 2022 végéig érvényes éves Mol Bubi-bérletet kaptak a fővárosi közlekedésszervezőtől.
Az év elején a BKK több szempontból is hasznos újítást vezetett be, amikor eleget tett az OMSZ kérésének: a járművezetők és a forgalomirányító diszpécserek kiírhatják a járművek kijelzőire a Mentőre vár feliratot, hogy segítsék a mentők munkáját.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle