A csendőrség szerint az első jelek öngyilkosságra utalnak. A 69 éves férfit egy vadászfegyverrel lőtték mellbe.
A volt bankvezér éjjel érkezett meg a Villanueva del Rey nevű településen található vadászbirtokra, ahol gyakran időzött barátaival - állítják a nyomozáshoz közel álló, nevük elhallgatását kérő szemtanúkra hivatkozva, akik szerint a reggeli után Blesa a garázsba ment, hogy kiálljon az autóval, amivel vadászni indultak volna. A férfi holttestét a garázsban találták meg - írta a portál.
Miguel Blesa 1996 és 2009 között irányította a Caja Madridot, Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézetét, amelynek élén Rodrigo Rato volt spanyol gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) későbbi vezetője váltotta.
Idén tavasszal mindkettőjüket sikkasztás miatt elítélte a bíróság, mert másokkal együtt összesen több mint tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra a bank pénzéből. Blesa hat, Rato négy és fél év szabadságvesztést kapott nem jogerősen. Miguel Blesa ellen februárban újabb bírósági eljárás is indult bankvezetőként elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Legolvasottabb
Közlekedési összeomlás, ezrek gyalogoltak munkába
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ebből mi lesz?! Egymásnak ugrott Vidnyánszky Attila és az Index szerkesztősége
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
„Folytatjuk!” – Putyin kimondta, ennyit a békéről?
Trump mélyponton: az amerikaiak többsége elégedetlen az elnökkel
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt