Nagyjából 70 munkahelyet szüntethet meg brit központi irodájában a Lidl, a diszkontáruház-lánc a további nemzetközi terjeszkedést segítő, költséghatékonyabb működéssel magyarázta a döntést.
Sajtóinformációk szerint a délnyugat-londoni Tolworth telephely összes részlegét érinti a leépítés, azonban a vállalat képviselője hangsúlyozta, hogy az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatot tartó munkavállalóknak nem kell tartaniuk az elbocsátásoktól.
Gyorsan növekvő, erős lendületű vállalkozásként felülvizsgáltuk működésünket, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy megfelelő alapokkal rendelkezünk ambiciózus terjeszkedési terveink megvalósításához, most és a jövőben is
– mondta a The Grocernek a cég szóvivője. Hozzátéve, hogy ezek a tervek magukban foglalják 40 új áruház idei megnyitását, „ami több mint 1000 új munkahelyet teremt” majd.
A szóvivő kiemelte az áruházlánc elkötelezettségét a leépítésben „érintett kollégák támogatása iránt", hangsúlyozva, hogy „megfelelő esetben alternatív pozíciókat” is kínálnak nekik. A felkínált alternatív pozíciókkal kapcsolatos konzultációs folyamat várhatóan október körül zárul le.
Retteghetnek a tolvajok, jön a videóbíró a Lidl-ben
Kamerarendszerrel ellenőrzi az önkiszolgáló pultoknál a Lidl Nagy-Britanniában, hogy felmerül-e a lopás gyanúja. Az utóbbi időben ugyanis annyira megszaporodott a bolti lopások száma, hogy kénytelenek voltak lépni. A vásárlók a technológiát a labdarúgásban használt videóbíró után szupermarket VAR-nak nevezték el. Erről itt írunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön