A német Schering AG gyógyszeripari csoport adózott profitja a harmadik negyedévben közel 10 százalékkal, 67 millió euróra, árbevétele az egy évvel korábbi 1,13 milliárdról 1,17 milliárd euróra nőtt. A Dow Jones által előzetesen megkérdezett elemzők a ténylegesnél kissé jobb, 70 millió körüli nyereségre, illetve 1,24 milliárd euró közeli forgalomra számítottak.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán, mutatjuk, hol érdemes szétnézni.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.