A svájci székhelyű bankcsoport hazai szektortársa, az UBS, amely a világ legnagyobb magánbankja, ugyancsak fontolgatja, hogy több száz munkatársát elköltözteti Londonból, miközben Nagy-Britannia az Európai Unióból kilépést (Brexit) szabályozó tárgyalások megkezdésére készül - írja az MTI.
Az UBS és a Crédit Suisse a nagy amerikai befektetési bankokkal együtt éppen azért választották Londont európai székhelyként, mert ezáltal szabadon hozzáférhettek az Európai Unió egységes piacához. A Brexit azonban arra kényszeríti a svájci és más pénzintézeteket, hogy keressenek más alternatívát.
A Crédit Suisse jelenleg 6500 munkavállalót foglalkoztat Londonban, ahol 2015-ben kezdett el működni. Ám a magas bónuszok és működési költségek miatt nem tudott nyereséget termelni.
A tavalyi évet 2,44 milliárd frankos veszteséggel záró Crédit Suisse mintegy 6500 dolgozóját bocsátja el. A költségcsökkentéssel párhuzamosan a bank tevékenysége a vagyonkezelés felé tolódott el, korábban a befektetési banki tevékenységre fektettek nagyobb hangsúlyt. Tavaly már a második egymást követő évben volt veszteséges a Crédit Suisse.
A Crédit Suisse és az UBS egyaránt Ázsiára fordította figyelmét, arra a térségre, ahol a leggyorsabb ütemben növekszik a milliomosok száma.
Más európai központoknak hasznára válhat a Brexit. A Crédit Suisse, amely Lengyelországban már megvetette lábát, több mint egy éve Dublinban is leányvállalatot nyitott, az UBS pedig frankfurti központját fejlesztheti fel.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről