A kedden kimondott ítélet még nem jogerős, a hitelezőknek egy hetük van, hogy fellebbezést nyújtsanak be. A 6462 megawatt névleges teljesítménnyel rendelkező, Románia energiaszükségletének 30 százalékát fedező cég először 2012-ben kérte a bíróságtól, hogy nyilvánítsák fizetésképtelenné, miután mintegy egymilliárd euró adósságot halmozott fel.
Romániában fizetésképtelenségi eljárásnak nevezik a csődeljárás első szakaszát, amikor az adósnak egy csődbiztos irányításával lehetőséget biztosítanak, hogy adósságait átütemezze, és elkerülje a felszámolást. A bukaresti törvényszék hozott már 2013-ban egy hasonló kedvező döntést a vállalat számára, de az ítélőtábla 2014-ben felülbírálta azt, és az energiacég ismét csődvédelem alá került.
A román hatóságok és a csődbiztos azonban most derűlátóak, és bíznak abban, hogy a vállalat végleg kikerül a fizetésképtelenségi eljárás alól. Remus Borza csődbiztos úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek a mostani bírósági ítéletről, hogy már végrehajtható.
A többségi állami tulajdonban levő vállalat azért került válságos anyagi helyzetbe, mert 2004-ben csaknem tucatnyi előnytelen szerződést kötött az áramot viszonteladó magáncégekkel. Ezeket a mintegy tíz évre szóló megállapodásokat, végül sikerült felbontani, és a vállalatot nyereségessé tenni. A Hidroelectrica nyereségessé tételét a Romániának 2009 és 2015 között hitelt nyújtó Nemzetközi Valutaalap is szorgalmazta. A vállalat értékét csaknem 3 milliárd euróra becsülik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek