A katalógust 1980-ban adták ki először, miután a H&M megvásárolta a postai csomagküldéssel foglalkozó Rowells vállalatot Svédországban. A Bloomberg cikke szerint a csúcsidőszakban 18 országban jelent meg, de az utolsó számot már csak Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Finnországban, Svédországban és Norvégiában terjesztik. A közleményből kiderül, hogy az utolsó szám múlt héten már meg is jelent - olvasható a portálon.
A cég közleménye emlékeztet rá, hogy a lánc 72 országban 4400 üzlettel van jelen, és 48 országban online is lehet nála vásárolni, így nincs szükség többé a katalógusra. Nem mellesleg a megszüntetésével költséget lehet csökkenteni, és a környezetet sem terheli az előállítása, terjesztése.
Kapcsolódó
Bár a H&M katalógusa sosem volt olyan vastag, mint a fénykorban 300 oldalas IKEA-kiadvány, korábban sok olyan térségben népszerű volt, amelynek a közelében nem működött boltja a ruházati láncnak. Példányszáma azonban jó ideje csökkenőben volt.
Legolvasottabb
Visszavonták a körözést: előkerült Pesty László
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Vizsgálat indul a fővárosi pszichiátriai intézet működése miatt
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak