A kínai BYD autógyártó vállalat a héten közzétett adatai szerint tavaly több mint harmadával növelte nyereségét és csaknem harmadával az értékesítési árbevételét, ezzel megelőzve a Teslát.
A BYD 2024-ban 5,6 milliárd dollár (40,3 milliárd jüan) nyereséget könyvelt el, ami 34 százalékkal több az előző évinél.
Az értékesítési árbevétel az előző évihez képest 29 százalékkal, 107,2 milliárd dollárra (777,1 milliárd jüan) nőtt. A vállalat 4,25 millió autót értékesített, ebből 1,76 millió tisztán elektromos volt. A BYD az idei évre 5 és 6 millió kocsi közötti értékesítést prognosztizál – számolt be róla az MTI.
A Tesla 2024-ben még mindig kissé a BYD előtt járt a tisztán elektromos autók globális eladási számában, amely 1,79 millió darabot tett ki. Az árbevételét tekintve azonban – amely 97,69 milliárd dollár volt tavaly – a BYD mostanra megelőzte. A BYD azonban nagy volumenekben gyárt elektromos energiatároló rendszereket is.
A BYD nemrég mutatott be egy olyan töltőrendszert, amely lehetővé teszi, hogy autóinak akkumulátorát 5 perc alatt 400 kilométeres hatótávra töltse fel. A vállalat az olcsóbb modelljeibe fejlett vezetőtámogató rendszereket is beépít.
A kínai cég részvényei az idén mintegy 50 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén.
Tisztességtelen versenyelőny: Brüsszel vizsgálja a BYD magyarországi üzemét
Az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy a BYD magyarországi elektromos autógyárának építése során a kínai kormány szabálytalan állami támogatást nyújtott, ami tisztességtelen versenyelőnyt biztosíthatott a vállalatnak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le