Az elmúlt két hónapban erőteljesen csökkentek a Tesla elektromos járműeladásai az európai piacon (beleértve az EU-t, az EFTÁ-t és az Egyesült Királyságot). Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kedden arról számolt be, hogy az Elon Musk vezette cég februárban 16 ezer 888 új BEV-autót értékesített, 40,1 százalékkal kevesebbet a tavaly februári 28 ezer 182-nél.
Az idei első két hónapban 42,6 százalékkal, 26 ezer 619-re zuhantak a Tesla-eladások az egy évvel korábbi 46 ezer 343-ról, miközben a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) eladása összességében 31,4 százalékkal nőtt éves összevetésben Európában.
Februárban a teljes európai autópiac 1,8 százaléka, a BEV-autók piacának pedig a 10,3 százaléka volt a Tesláé, ami jelentős visszaesés az egy évvel korábbi 2,8, illetve 21,6 százalékhoz képest.
Elon Musk lerombolta a Tesla hírnevét, ezért lemondásra szólították fel
A Tesla egyik első befektetője szerint Elon Musk túl sok mindennel foglalkozik, és nem marad elég figyelme a cégre, amely egyébként is szenved a Trump által kivetett vámok miatt. Úgy gondolja, Muskot döntés elé kell állítani.Zakózik itthon is a Tesla
Valószínűleg nem politikai okokból, de csökkent Magyarországon is a Tesla eladása. Az év első két hónapjában 61 százalékkal vittek belőle kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
A Tesla legalább 20 százalékkal olcsóbban dobhatja piacra új modelljét, de meglesz az ára
Az Elon Musk-féle cégnek a célja megvédeni piacát Kínában, ezért jelentős árengedménnyel készülhet Y-modelljénél. Ám oka van annak, miért adhatják majd jóval nyomottabb áron a járművet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége