„Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk az elnöknek, hogy nincs egyedül – a diktatúra ördöge soha nem alszik, és ébernek kell maradnunk” – mondta az AFP-nek egy nyugdíjas, aki 1989-ben Prágában, a Vencel téren tüntetett a kommunista rezsim ellen.

A civil Millió Pillanat a Demokráciáért mozgalom szervezői szerint akár 90 000 ember is részt vett a hétvégi prágai tüntetésen – ám nemcsak a fővárosban, hanem számos más cseh városban is utcára mentek a harmadik Babis kormánnyal elégedetlen emberek.  

A prágai tüntetések persze csak a felszínt kapargatják. 

Andrej Babis a tavaly októberi általános választásokat követően az ANO-ból, azaz az Elégedetlen Polgárok Akciójából és két euroszkeptikus pártból, a szélsőjobboldali SPD-ből és a jobboldali Autósok pártjából álló koalícióval váltotta Petr Fiala alaposan leszerepel kormányát. Ám végleges kormányról – elsősorban az elnök, a nyugatbarát Petr Pavel ellenállása miatt – még mindig nem lehet beszélni

A kormányalakítási hercehurca odáig fajult, hogy Petr Pavel nyilvánosságra hozta: az autós külügyminiszter, Petr Macinka fenyegető hangvételű SMS-ekben követelte, hogy hagyja jóvá a botrányhős Filip Turek környezetvédelmi miniszteri kinevezését.

Macinka az Autósok pártelnöke, a kormány legkisebb koalíciós partnerének vezetője - ám abszolút nélkülözhetetlen szereplő Babis koalíciós kormányában. Üzeneteiben világossá tette: ha Pavel továbbra is blokkolja Turek kinevezését, akkor „olyan módon égeti fel a hidakat, ami a politikatudomány tankönyveibe is bekerülhet, mint a koalíciós kormányzás extrém esete”. Egy másik üzenetben így fogalmazott: „Megértem, hogy az elnök úr nem hagyja magát zsarolni, de a politika a kompromisszumokról szól (…) Ha nem hajlandó tárgyalni Turek ügyéről, a következmények nagyon meg fogják lepni.”

Pavel a kedden nyilvánosságra hozott üzeneteket már át is adta a nemzetbiztonsági szolgálatoknak és jogászoknak is. Vizsgálják, felmerül-e a zsarolás gyanúja. Csehországban ugyanis példátlan az ennyire nyílt, dokumentált nyomásgyakorlás az államfővel szemben.

Tüntetés Prágában Petr Pavel mellett
Tüntetés Prágában Petr Pavel mellett
Kép: AFP, Michal Cizek

Filip Turek, az Európai Parlament korábbi képviselője többszörösen tett már azért, hogy a cseh politikai élet botrányhőseként emlegessék. Amellett, hogy különös vonzalmat táplál a III. birodalmi szimbolika iránt, rajtakapták már karlendítésre erősen emlékeztető mozdulaton, és rendre vádolják meg rasszizmussal és nőgyűlölettel a Facebookon tett megjegyzései miatt. Ezen kívül családon belüli erőszak és nemi erőszak miatt is folyik egy vizsgálat, miután volt barátnője feljelentést tett ellene.

Rapperből kultuszminiszter, autóversenyzőből külügyér? Alakul Babis álomkormánya, csak Okamurát ne kellene bevenni

„Keményen dolgozunk” – ezzel a mondattal próbálta megnyugtatni a közvéleményt Andrej Babis, miután kiderült: új kormánya olyan arcokból állhat össze, akik egy reality-showban tök menőnek tűnnének, ám kormányon okozhatnak még emlékezetes pillanatokat. >>>

Csehországban abszolút újdonság, hogy az Autósok pártja olyan hangnemet vitt be a kormányzásba, amely eddig finoman szólva sem volt megszokott.

A miniszterelnök, Andrej Babis már csak a saját korábbi kétes ügyei miatt sem kapott elegendő felhatalmazást így rászorul a két kisebb, populista koalíciós partnerére – az Autósokra és az Tomio Okamura vezette SPD-re. Cserébe ezek a pártok természetesen benyújtották a számlát, miniszteri tárcákat és súlyos befolyást kértek. Így lett külügyminiszter Petr Macinka is. Pártja eredetileg a környezetvédelmi tárcát szánta volna a kerékpárutak legnagyobb ellenzőjének, és Turek lesz a külügyminiszter, de ez végül nem jött össze. Miután az első számú jelölt, Filip Turek a választások után előkerült régi Facebook-posztjai miatt vállalhatatlanná vált, azt találták ki áthidaló megoldásként, hogy Turek „csak” környezetvédelmi miniszter lesz. Az „akadékoskodó” Petr Pavel viszont alkotmányos kockázatra hivatkozva ezt is elutasította.

Elhalasztott robbanás

A botrány után Babis igyekezett tompítani a helyzetet, nyugalomra intve mindenkit. A vita átmenetileg el is csendesedett. Pavel szabadságra ment, a hírek szerint Spanyolországban motorozik. Ám a vasárnapi tüntetések nem azt mutatják, hogy sikerült csitítani a kedélyeket.

A politikai botrányok ellenére a cseh gazdaság teljesítménye egyelőre nem gyengült. A Deloitte szerint 2025 végén a GDP-növekedés stabil maradt, az ipar és az export továbbra is húzza a gazdaságot. Az infláció csökkent, a reálbérek lassan nőnek, a belső kereslet élénkül.

Az ING elemzése alapján ráadásul Csehország a régió kamatcsökkentéseinek egyik nyertese lehet. Az alacsonyabb kamatszint segíti a beruházásokat és a fogyasztást

 – feltéve ha a politikai bizonytalanság nem rontja le a bizalmat.

Csehország továbbra is erősen kötődik a német iparhoz. Ez nem változott. Az viszont feltűnő, hogy ez valahogy nem akadályozta meg a növekedést – szemben Magyarországgal, ahol állandó hivatkozási alap a német gazdaság gyengélkedése. 

A különbség oka prózai: kiszámíthatóbb a gazdaságpolitika, kevesebb az improvizáció, stabilabb az intézményi működés. Legalábbis egyelőre.

Euró, készpénz, ismerős irány

A Babishoz köthető politikai körök már most felvetették az euró bevezetésének végleges elutasítását - mi több, a cseh alkotmányba is belefoglalnák. Más kérdés, hogy ennek elfogadására kevés az esély. Az alaptörvény módosításához háromötödös többségre van szükség, ami a Képviselőház 200 tagjából legalább 120 tag szavazatát jelenti. Még ha ezt az akadályt sikerül is leküzdeni, ott van még a Szenátus, és ott magasabb a léc: a 81 fős Szenátusban a szenátorok háromötödös többségének kellene támogatnia a törvényjavaslatot. Jelenleg azonban közülük csak 15-en támogatják a Babis-kormányt.

Mindenesetre a hárompárti koalíció deklarálta:

Kötelezettséget vállalunk, hogy kormányunk nem vezeti be az eurót, és semmilyen lépést nem tesz a bevezetése felé

– olvasható az új kormány januárban nyilvánosságra hozott programjában.

Filip Turek ehhez illeszkedő figurává vált. Nyíltan beszél készpénzvagyonáról, támadja a digitális fizetést és a pénzügyi ellenőrzést. Babisék a magyar receptre is ráharaphattak, a készpénzhasználat már ők is alkotmányos védelmet akarnak: 

„Javasolni fogjuk a parlamentnek, hogy a cseh koronát foglalják bele a Cseh Köztársaság alkotmányába, a készpénz törvényes fizetőeszközként való tartásának és használatának jogával együtt” – írják. 

Az ING szerint a cseh gazdaság 2026-ban kedvező helyzetből indul: az infláció már nem fojtja meg a fogyasztást, a kamatok csökkenhetnek, ami egyszerre segíti a lakossági költést és a beruházásokat.

Ebben a helyzetben valódi politikai bravúr lenne, ha a Babis-féle kormányzás ezen rontani tudna – vagyis ha a belpolitikai botrányok, az EU-val való konfrontáció és a kiszámíthatatlan döntések képesek lennének lefékezni egy alapvetően jól működő gazdaságot.