Kedden emelkedésnek indultak a BYD részvényei, miután a kínai autógyártó bejelentette, hogy az új technológiájuknak hála mindössze annyi időbe fog telni elektromos jármű feltöltése, mint egy benzines autó megtankolása.
A vállalat hétfőn mutatta be a Super e-Platform névre keresztelt technológiát, amely a fejlesztők állítása szerint 1000 kilowattos csúcstöltési sebességre lesz képes. A Szegeden gyárat építő ázsiai cég közlése alapján ez lehetővé teszi, hogy az ezen fejlesztést használó autók mindössze 5 perces töltéssel 400 kilométeres hatótávolságot érjenek el.
A végső megoldás az, hogy a töltés olyan gyors legyen, mint a benzines autók tankolása
– mondta Wang Chuanfu, a BYD elnök-vezérigazgatója.
Emelkedőben a részvények
A vállalat közölte, hogy a Han L szedán és a Tang L SUV egyaránt az új „Super e-platformmal” rendelkezik majd. Kínában már mindkét villanyautónak megkezdték az értékesítését. A cég hozzátette, hogy több mint 4000 ultragyors töltőoszlopot vagy egységet fog építeni Kína-szerte az új platformhoz. Az új technológiai bejelentése után, kedd reggel emelkedésnek indultak a vállalat részvényei
- a BYD hongkongi tőzsdén jegyzett értékpapírjai nem sokkal a nyitás után több mint 6 százalékot ugrottak, ezzel új 52 hetes csúcsra emelkedtek,
- Shenzenben jegyzett részvényeinek árfolyama eközben több mint 2 százalékkal növekedtek.
A riválisok is fejlesztenek
A Nio kínai elektromosautó-gyártó kedden jelentette be, hogy stratégiai partnerséget kötnek a Contemporary Amperex Technology (CATL) akkumulátorgyártó óriással – írja a CNBC.
A két vállalat „létrehozza a legnagyobb és legfejlettebb akkumulátorcsere-szolgáltató hálózatot személygépkocsik számára” – áll a bejelentést ismertető sajtóközleményben, amely nem határozta meg a hálózat létrehozásának az időpontját.
Az amerikai rivális Tesla legújabb szupertöltői ezzel szemben „csak” 500 kilowattos töltési sebességet is kínálnak, amivel 15 perc töltés alatt 270 kilométer lesznek képesek a járművek megtenni. A Mercedes-Benz csoport a múlt héten közölte, hogy az egy töltéssel 325 kilométer megtételére képes tisztán elektromos CLA modelljét 10 perc alatt is fel lehet majd tölteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet