A Tesla 2014 óta először jelentett éves visszaesést eladásaiban annak ellenére, hogy különböző kedvezményekkel próbálták fellendíteni az eladásokat. Elon Musk cégénél korábban enyhe növekedésre számítottak, de végül mindössze 1,79 millió járművet szállítottak le, így 1,1 százalékos csökkenéssel zárták a 2024-et.
Az Egyesült Államokban elsősorban a piaci telítettséggel magyarázható a kereslet csökkenése, illetve azzal, hogy a Tesla csodajárgányaként beharangozott Cybertruck nem lett olyan sikeres, amennyire számítottak rá. Európában 24 százalékkal mérséklődtek az amerikai gyártó eladásai, következésképpen a tavalyi évben a Skoda Enyaq is keresettebb villanyautó lett a Tesla Model Y-nál – írja a Totalcar.
Mindeközben Kínában 657 ezer járművet tudtak eladni, ami 8,8 százalékos növekedést jelent a 2023-as adatokhoz képest.
Jön fel a BYD
A Teslával szemben a 2024-ben több mint 4,2 millió autót értékesítő BYD 41,3 százalékos növekedést jelent a 2023-ban eladott, nagyjából 3 millió járműhöz képest. Ebből 1,76 millió teljesen elektromos volt, ami a megelőzi évi adatokhoz képest 12 százalékos gyarapodást jelent.
Az ázsiai gyártó által eladott gépjárműveknek kevesebb mint tíz százaléka jutott külföldre: 2024-ben 417 ezer BYD-t értékesítettek Kínán kívül. A megelőző évhez viszonyítva ez is sikernek mondható, mivel 71,9 százalékos növekedést jelez a 2023-as eladásokhoz képest.
Mindent letarolnak: hamarosan Magyarországot is meghódíthatják a kínaiak
A BYD lendületesen terjeszkedik Magyarországon, három új márkakereskedéssel bővül a hálózat, miközben a szegedi gyár 2025 második felében már meg is kezdheti a termelést. Az új üzem több ezer munkahelyet teremt, a vállalat célja, hogy elkerülje az EU által Kínában gyártott járművekre kivetett vámokat. Bár a kínai autómárkák jelenléte hazánkban még korlátozott, a BYD dinamikus növekedésével és új beruházásaival hamarosan meghatározó szereplővé válhat a magyar piacon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram