A müncheni lap értesülése szerint a gazdasági minisztérium visszavonta a Rheinmetall technológiai hadiipari részlegének exportengedélyét, amelyet egy oroszországi lövészeti kiképző központ felépítéséhez adott ki az előző, konzervatív-liberális kormány. A minisztérium utasítására már márciusban felfüggesztették a beruházást, a Süddeutsche Zeitung birtokába került dokumentum szerint pedig a tárca most végérvényesen visszavonta az engedélyt.
A lap szerint az eset precedensértékű és túlmutat az Oroszország elleni uniós gazdasági szankciókon, hiszen azok nem vonatkoznak az idén augusztus 1. előtt megkötött hadiipari szerződésekre. A Rheinmetall még 2011-ben nyerte el a 100 millió eurós megbízást egy évi 30 ezer katona kiképzésére alkalmas szimulációs központ kialakítására a Nyizsnyij Novgorod térségében fekvő Mulinóban. A német cég a világ legmodernebb lövészeti kiképző állomását tervezte meg az orosz hadseregnek, a beruházást az eredeti tervek szerint az idén fejezték volna be.
Németország a legnagyobb fegyverexportőrök között van, rendszerint a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Oroszország után, a hadiipari vállalkozások nagyjából 200 ezer embert foglalkoztatnak. A tavaly ősz óta kormányzó konzervatív-szociáldemokrata nagykoalícióban a gazdasági minisztérium a szociáldemokratákhoz került. Sigmar Gabriel tárcavezető szerint fel kell tartóztatni az előző kormány idején kibontakozott trendet, az úgynevezett harmadik országokba - nem uniós tagországokba és nem NATO- tagállamokba - irányuló fegyverexport növekedését, és a hadiipari ügyeket nem gazdaságpolitikai, hanem kül- és biztonságpolitikai kérdésként kell kezelni.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg