A létesítmény várhatóan 2020 nyarán kezdheti meg működését, és egy nyolcórás műszak alatt száz szarvasmarha feldolgozására, 40 tonna hús csomagolására lesz képes. A vállalat hatvan új munkahelyet teremt, és az általa feldolgozott húst a romániai piacon kívánja értékesíteni - írja az MTI.
A vágóhíd létesítésével szeretnének változtatni azon, hogy a Romániában felhasznált marhahús több mint 80 százalékát külföldről hozzák az országba. A cég célja, hogy az üzem 200 kilométeres körzetében felvásárolja a gazdáktól a tenyésztett szarvasmarhákat, és ezzel újra versenyképes piacot teremt számukra.
"Úgy gondoljuk, ha a fiatal generáció azt látja, hogy az állattenyésztésnek van versenyképes piaca és jó megélhetést tud biztosítani családok számára, akkor nagyobb számban fordulnak ezen ágazat felé" - írják.
Gregor Roy Chowdhury volt befektetési bankár, a többségi tulajdonos az MTI-nek elmondta: a Sc. Cultivo Srl-t kimondottan erre a beruházásra hozták létre 2016-ban, és azóta dolgoznak a beruházás előkészítésén. Magántőkével és banki hitellel indulnak, de próbálnak pályázati úton megszerezhető forrásokat is bevonni a vállalkozásba. A Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program keretében magyar állami támogatásra is pályáztak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
