A nemzetközi hitelminősítő a lépést az amerikai-kínai kereskedelmi viszály hatásaival indokolta. A Fitch egyben 0,2 százalékponttal, 6,1 százalékra csökkentette Kína jövő évi GDP-növekedésével kapcsolatos várakozását.
A Fitch a korábbi várakozását megerősítve továbbra is azzal számol, hogy idén 3,3 százalékkal nő a globális gazdaság a tavalyi 3,2 százalék után.
Kapcsolódó
A Fitch szerint a Washington által 200 milliárd dollár értékű kínai termékre a napokban bejelentett és szeptember 24-étől érvényes 10 százalékos büntetővám kiszabása már érezhetően befolyásolhatja a globális gazdaság alakulását.
Ezt megelőzően az amerikai kormány 50 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki 25 százalékos pótvámot, július elejétől 34 milliárd, augusztus utolsó hetétől pedig további 16 milliárd dollár értékű, több százféle árut sújtanak büntetővámmal.
A Fitch pénteken 0,1 százalékponttal, 2,9 százalékra javította az idei amerikai GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését. A hitelminősítő szerint az amerikai gazdaság eddig vártnál jobb teljesítménye részben az állami kiadások megugrására vezethető vissza.
A hitelminősítő szerint az eurózóna gazdasági növekedése elérte a tetőpontját, ezért a térség idei évre vonatkozó GDP-növekedési várakozását 0,3 százalékponttal, 2 százalékra rontotta.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
