A lap írása szerint Berlusconi úgy fogalmazott: "Bini Smaghinak meg kell értenie, hogy azt követően, hogy az olasz kormány javaslatára nevezték ki, most le kell mondania, mivel erre kéri a kormány". A közgazdásznak "ez kötelessége, a nemzet érdekében" - tette hozzá az olasz miniszterelnök a napilap szerint.
Bini Smaghi távozásával kapcsolatosan azt követően kezdtek el spekulálni a piacok, hogy az euróövezeti vezetők Mario Draghi jelenlegi olasz jegybankelnököt nevezték ki az október végén távozó Jean-Claude Trichet helyére az Európai Központi Bank élén. Hírügynökségi értesülések szerint az olasz szakember melletti francia szavazat egyik feltétele az volt, hogy a szintén olasz alelnök, Lorenzo Bini Smaghi lemond pozíciójáról, miután az elnök és az olasz jegybankelnök mellett így 3 képviselője lenne Olaszországnak a szervezet kormányzótanácsában. Az EKB igazgatótanácsában ráadásul két olasz lenne, miközben egyetlen tag sem képviselné Franciaországot.
Korábban rendre olyan hírek jelentek meg, hogy Bini Smaghi az olasz jegybank vezetője lesz, s egy ilyen ajánlatért hajlandó lenne távozni Frankfurtból. Csütörtökön azonban Silvio Berlusconi hivatalosan is bejelentette: Ignazio Viscót, a jegybank egyik magas rangú alkalmazottját jelöli az olasz jegybank élére.
Ignazio Visco korábban az olasz jegybank elemzői részlegénél dolgozott, 1997 és 2002 között pedig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezető közgazdásza volt.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon