A világ harmadik legnagyobb konténer-kikötőt üzemeltető vállalata, a Dubai Ports (DP) leányvállalataként a Jafza (Jebel Ali Free Zone) a világ legnagyobb mesterségesen készült kereskedelmi kikötőjének területén fekszik - írja az MTI.
A Jafza tavaly 11,3 milliárd dollár értékben bonyolított le áruforgalmat Kínával. Az övezet második legnagyobb kereskedelmi partnere Szaúd-Arábia volt tavaly 7 milliárd dollárral, a harmadik pedig Vietnam 4,3 milliárd dollárral. Az övezet teljes forgalma tavaly olaj és olajtermékek nélkül 80,2 milliárd dollár volt, 17 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. (A júliusi külkereskedelmi forgalom azonban összességében csalódást okozott Kínában.)
Kapcsolódó
A Jafza fontos átrakó szerepet tölt be a világkereskedelmi forgalomban, a vállalatok szabadon hozhatják be és exportálhatják újra termékeiket - mutat rá a közlemény. Az övezet tavaly forgalmának 49 százalékát gépipari, elektronikai és villamosipari cikkek tették ki. A második helyen az olaj és a földgáz, valamint olajipari termékek álltak 16 százalékkal. Az élelmiszerek és romlandó cikkek 8 százalékát tették ki a forgalomnak, a textilipar és ruházati cikkek pedig 7 százalékát. Járművek és autóipari alkatrészek a forgalom hat százalékát adták.
Az ázsiai-csendes-óceáni régióval 32,4 milliárd dollár forgalmat bonyolított tavaly a kereskedelmi átrakóövezet. A közel-keleti forgalom 27,2 milliárd dollár, az európai 9,9 milliárd dollár volt. Az amerikai kontinenssel folytatott kereskedelem 5,5 milliárd dollárt, az afrikai kontinenssel folytatott pedig 5,0 milliárd dollárt tett ki tavaly.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet