Short lemondásának hírét először a Politico című lap közölte, majd a Fehér Ház egyik tisztségviselője - neve elhallgatását kérve - megerősítette a The Washington Postnak. Short a hónap végén távozik az elnöki hivatalból, egy tanácsadó cég munkatársa lesz és a Virginiai Egyetem gazdasági karán is oktat majd - idézi az MTI.
Maga a jogi igazgató nem kommentálta a lemondásáról nyilvánosságra került információkat, a Virginiai Egyetem azonban közleményben erősítette meg, hogy Marc Short ott fog dolgozni.
Short az elnöki hivatal egyik legrégebbi munkatársa volt. Jogi igazgatóként ő felelt a törvényhozási kapcsolatokért. Az egészségbiztosítási törvényről és az adócsökkentésekről szóló viták egyik fő szereplője volt, s ő gondoskodott a Fehér Ház által jelölt szövetségi bírók és kormányzati tisztségviselők szenátusi meghallgatásának gördülékenységéről. Rendszeresen részt vett a különböző televíziós vitákban, amelyekben mindig szilárdan kiállt Donald Trump elnök és a kormánypolitika mellett.
Marc Short Mike Pence alelnök választási kampányának munkatársa volt a 2016-os választásokon, és az elsők között csatlakozott a Fehér Ház gárdájához.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz