A bizottság feladata annak feltárása, hogy vajon a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampányának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal.
Rosensteint Donald Trump annak ellenére hagyta meg hivatalában, hogy tavaly szeptemberben a The New York Times című lap arról írt: egy ideig az elnök lejáratásán munkálkodott. A miniszterhelyettes február elején, az új igazságügyi miniszter, William Barr várhatóan sikeres szenátusi meghallgatása után távozik.
Kapcsolódó
Amerikai sajtóértesülések szerint Rosenstein nem a Fehér Ház nyomására távozik. A Fox televízióban Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője is azt közölte: az elnök, vagy a Fehér Ház "nem akarta eltávolítani" Rosensteint. A 2017-ben kinevezett Rosenstein eleve két esztendőre vállalta a megbízatást.
A 69 éves William Barr 1991 és 1993 között, a néhai George H. Bush elnöksége idején egyszer már irányította a tárcát. Elkötelezett republikánus politikusnak tartják, akit Donald Trump 2018 decemberében jelölt a minisztérium élére. Szenátusi meghallgatása a jövő héten kezdődik. A demokrata párti törvényhozók egy része a fenntartásait hangoztatja, azt feltételezve, hogy Barr miniszterként leállíthatja a Mueller-bizottság munkáját.
Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor szerdán újságíróknak kijelentette: Willaim Barr tiszteli Robert Muellert és elkötelezett az iránt, hogy a különleges bizottság befejezze a munkáját.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára