Májusban újabb 9 százalékot veszített értékéből a török líra, éves szinten pedig már 20 százalékos az infláció. Ekkora mértékű pénzromlás már a külföldi befektetőket is elbizonytalanítja – írja a Reuters. Az energia- és élelmiszerárak növekedésével számolva az infláció a török lakosság számára 70 százalékos értékvesztést jelent. Az emberek egy jelentős része már nem tudja befizetni az egyre drágább közüzemi számlákat sem. Míg február elején egy dollárért 13 lírát adtak, a váltószám hétfőre elérte a 16,38-at.
A forinttal szemben is gyengült a líra: már 22,25 forinton áll az árfolyam. Pedig márciusban még 25,5 fölött volt a kurzus a Stooq.com adatai szerint.
Recep Tayyip Erdoğan elnök igyekszik elkerülni a felfordulást a török piacokon, további külföldi befektetők elvesztése ugyanis csökkentené az esélyeit a jövő júniusi elnökválasztáson. Petar Atanasov, a Gramercy elemzője a Reutersnek elmondta: Törökország vonzereje a befektetők számára ezen a választáson múlik. Sok befektető a 2016-os puccskísérletet követő megtorlás után hagyta el az országot, és azóta is reménykednek a kormányváltásban. Az utóbbi években a hitelminősítők is rendre hátrébb sorolják Törökországot, mint korábban.
Tripla esély
A közvélemény-kutatások szerint Erdoğan nyerné a választások első fordulóját, de jó eséllyel nem fogja begyűjteni a szavazatok 50 százalékát, ezért második fordulóra lesz szükség. A második körben viszont az ellenzéki Köztársasági Néppárt jelöltjei egytől egyig népszerűbbek lennének Erdoğannál. Egyikük Isztambul polgármestere, Ekrem Imamoğlu, aki akár 10-15 százalék előnnyel is megnyerheti a második kört a jelenlegi elnökkel szemben, és ezzel megtörhetné Erdoğan két évtizedes uralmát. Az isztambuli bíróság azonban a héten dönt arról, hogy a szociáldemokrata politikus megsértette-e a választási bizottság tagjait, és ha ellene ítélnek, akkor akár egy életre eltilthatják a politikai részvételtől. A Néppártnak azonban legalább két ütőképes jelöltje van rajta kívül: Ankara polgármestere, Mansur Yavaş, akinek szintén nagyarányú győzelmet jósolnak, illetve Kemal Kılıçdaroğlu, aki 2010 óta a párt elnöke, és kisebb különbséggel, de szintén verné Erdoğant egy egymás elleni küzdelemben.Decemberben a líra hirtelen összeomlása után a török kormány devizatartalékok eladásával kerülte el a katasztrófát. Az ijedtség hatására azonban könnyen elképzelhető, hogy a török lakosság egy része a jövőben inkább euróban, dollárban, vagy aranyban tartja a vagyonát.
Kieran Curtis, az abrdn alapkezelő elemzője szerint a török kormány rövidesen elveszítheti az uralmat a piac felett. Az ország külkapcsolatai jelentősen megromlottak annak köszönhetően, hogy Erdoğan vétózni készül Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)