A Tesla a vörös-tengeri áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt két hétre leállította termelésének döntő részét a Berlin melletti gigagyárában.
A grünheidei Tesla-gyár működése részben a kínai és más ázsiai országokból származó alkatrészektől függ. A jemeni húszi lázadók kereskedelmi hajók elleni támadásai a Vörös-tengeren azonban arra kényszerítették a szállítási vállalatokat, hogy alternatív útvonalakat keressenek, ami viszont a szállítási idő jelentős növekedéséhez vezetett.
A Tesla hétfőn azt közölte, hogy alkatrészhiány miatt január 29-től szinte teljesen felfüggesztette a gyártást a Berlin melletti gigagyárában, a termelés a tervek szerint február 12-én indul újra.
A cég azt nem közölte, hogy milyen alkatrészek hiánya miatt kényszerült leállásra.
A Tesla évente több mint 250 ezer elektromos járművet gyárt a grünheidei gyárában, ahol 11 500 alkalmazottat foglalkoztat.
Elon Musk megszólalt: azonnal lecsúsztak a lejtőn a Tesla részvényei
A Tesla részvényei több mint 12 százalékot zuhantak csütörtökön. Elon Musk ugyanis arra figyelmeztetett, hogy az idén gyengébb lesz az eladások növekedése, mint 2023-ban. Ez mintegy 80 milliárd dollárt vont le a cég tőzsdei értékéből.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot