A jegybank március eleji szűkszavú közleményében az állt, hogy "az utóbbi időszakban megnőtt a bizonytalanság a pénzpiacokon, és a most bejelentett ideiglenes intézkedés mérsékli a pénzügyi stabilitásra és az inflációra nézve megnövekedett kockázati tényezők hatásait". Az 5,5 százalékos alapkamat február 14. óta volt érvényben.
Az orosz jegybank pénteki kamatdöntő ülésén megerősítette a 7 százalékos kamatszintet, egyben jelezte, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartását tartja elsődlegesnek feladatának. A központi bank hangsúlyozta, hogy a következő hónapokban nem tervezi az alapkamat csökkentését.
A rubel idén 11 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, ami a tervezetten felüli árnyomást idéz elő. Az orosz központi bank pénteki közleménye szerint továbbra is nagyok az inflációs kockáztok, és az áremelkedés valószínűleg csak a második fél évben lassul.
A jegybank az idén 16 milliárd dollárt költött a rubel gyengülésének megakadályozására. Legutóbb csütörtökön került erre sor, akkor csaknem 2,66 milliárd dolláros intervenciót hajtott végre.
Az orosz központi bank arany- és devizatartaléka 494,6 milliárd dollár volt a múlt hét végén, ami 1,3 milliárd dollár növekedés a megelőző héthez képest.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye