Feledy Botond külpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta, Ukrajna csak a jogállamisághoz is kapcsolódó feltételek teljesítése esetén kapja meg a támogatást.

Fontos tisztázni, hogy a magyar tartózkodás azzal volt kapcsolatos, hogy az EU-költségvetés terhére, hitelgarancia vállalásával vegyen fel forrást a nemzetközi pénzpiacról. A szombati döntésben már nem volt ilyen visszakozás, hiszen tagállami garanciákról volt szó, és ebben Magyarország effektíve nem venne részt, de a döntést nem kívánta blokkolni, és ezt korábban is tudatta

– mondta a szakértő, vagyis az uniós garancia tagállami garanciává változott, lényegében 26 tagállam oldja meg.

Feledy Botond emlékeztetett, korábban is volt ilyen támogatási változtatás, amikor a britek nem mentek bele egy egyezségbe az unió tagjaként. Ez hosszabb megoldás, de technikailag működtethető dolog, Ukrajna pedig az összeget vissza is fogja fizetni, igaz, jóval később, de kamattal.

 

Úgy kell elképzelni, mint a régi IMF-hiteleket: kap forrást az ország, megfelelő politikai feltételek teljesítése esetén, amelyek történetesen az ukrán jogállamisághoz is kapcsolódnak.