Az eddigi legnagyobb költségvetésű roncsautó-program indult a napokban Romániában - tudósított a Maszol. A program költségvetése 1,24 milliárd lej (közel 90 milliárd forint, öt focistadion ára). Újdonság a korábbi szabályzatokhoz képest, hogy ez alkalommal a leadandó autóknak legalább hat éve forgalomban kell lenniük Romániában, illetve, hogy két autót is le lehet adni, mely esetben a vásárló 9 ezer lejes bónuszban részesül
A vásárlónak 1500 lej (100 ezer forint) ökobónusz jár, amennyiben az új jármű károsanyag-kibocsátása nem haladja meg a 120 gramm szén-dioxidot kilométerenként szintet vagy ha cseppfolyósított gázzal is üzemeltethető. Hibrid gépkocsi esetében az ökobónusz értéke háromezer lej.
Tizenöt évesnél öregebb és Euro 3-as vagy annál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású autóért további 1500 lej ökobónusz jár. Motorkerékpár vásárlása esetén a leadott roncsautóért hatezer lejt számolnak fel, amihez szintén hozzájöhetnek ökobónuszok.
A Roncsautó plusz program keretében 51 ezer lej jár elektromos- vagy hidrogén meghajtású személygépkocsi vásárlására, a plug-in hibridére pedig 26 ezer. Két roncsautó leadása esetén ezen összegek 54 ezer, illetve 29 ezer lejre nőnek.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki