Az iparfejlesztési irányelvek szerint a kormányzat ösztönözni és támogatni kívánja az ipari robotok üzembeállítását a gép- és autógyártásban, az élelmiszer-feldolgozásban, a gyógyszeriparban, valamint az elektronikai és az úgynevezett "veszélyes termékek" előállítása során.
A dokumentum szerint 30 ezer jüanig (1,1 millió forint) terjedő támogatásban részesülhetnek majd azok, akik robotot vásárolnak, vagy bérelnek, illetve egyszeri, 500 ezer jüanos (18 millió forint) támogatást kaphatnak azok a kantoni cégek, amelyek komplett automatizált gyártósor beállítására vállalkoznak.
A növekvő megélhetési költségek miatt a térségben dolgozó vándormunkások nagyobb fizetéseket követeltek, s mert igényeik nem teljesültek, tízezer számra álltak tovább, a jelenleg intenzívebb fejlesztés alatt álló középső és nyugati országrészben kerestek munkát. A szinte napi rendszerességű tüntetéseknek ma is az egyik alapvető kiváltó oka a munkások elégedetlensége a fizetésükkel és szociális juttatásokkal.
Egy, a gyáripar kínai fővárosában, a 13 milliós Kantonban készült februári felmérés szerint helyben 123 300 munkahely volt betöltetlen, s a kutatásban szereplő vállalatok 80 százaléka aggódott amiatt, hogy vissza tudja-e állítani teljes kapacitással a termelését az idei tavaszünnepi szabadságok után. A térségben több, a szomszédos országokból érkezett illegális munkavállalót is elfogtak.
Kuangtung tartomány székhelyének kormányzata az elmúlt évek tendenciát értékelve döntött úgy, hogy a munkaerő ára és a kifinomultabb gyártási technológiák iránt növekvő igények miatt, a robotok bevetésére ösztönzi a vállalkozókat. Mint fogalmaztak, eltökéltek a tekintetben, hogy felgyorsítsák a robotgyártást, amelynek értéke 2020-ra elérheti a 100 milliárd jüant (3589 milliárd forint).
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Elemes babák, beszélő plüssök: titkos mérgeket őrizgethetünk a játékpolcokon
Több százan álltak ki a tiltakozó pszichiáterek mellett
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Fontos határidő közeleg, ha autója van, legyen résen