Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt. A városvezetés közleménye szerint a tiltást az olaszországi Kresz szigorítása is szükségessé teszi.
Az új közlekedési szabályok ugyanis már tavalytól kötelezővé tették a sisakviselést a rollerhasználók számára, amit a bérlést üzemeltetők a mai napig nem tartanak tiszteletben, és nem írják elő a sisakot a felhasználók számára.
Firenze önkormányzata hangoztatta, problémát jelent, hogy a bérelt rollerekkel gyakran a járdán közlekednek, és mindennaposnak számít a bérelt járművek "vadparkolása", vagyis ott hagyják őket, ahol akarják.
A rollerszolgáltatást Firenzében működtető vállalat fellebbezéssel élt, amit a közigazgatási bíróság elvetett.
Firenze Párizs, Madrid és Prága példáját követi: a francia fővárosban 2023-ban, Madridban egy évvel később, Prágában pedig idén januártól tiltották be a bérelhető e-rollereket.
Torinóban a vakok és gyengénlátók helyi szövetsége szorgalmazta a rollerek bérlésének betiltását. Annyit értek el, hogy nyártól a bérlő cégeknek még több parkolóhely kiépítését kell finanszírozni a rollerek számára, és a kétkerekűekkel a város bizonyos részein csökkenteni kell a sebességet. Róma önkormányzata most februárban egy hónapos leállást rendelt el a főváros legnagyobb rollerszolgáltatója számára, amely azonban a bírósághoz fordult és halasztást kapott.
Az elektromos rollerek bérlésével foglalkozó vállalatok adatai szerint Olaszországban jelenleg közel negyvenezer ilyen járművet lehet bérelni. A flotta 2022-ben volt a legnagyobb, amikor a rollerek száma elérte az ötvenezret.
Azóta a közlekedési szabályok szigorítása, a kötelező sisakviselés bevezetése csökkentette a bérlések számát. Március végén lép hatályba az elektromos rollerekre előírt rendszám és biztosításkötés is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Egyelőre dobogós Németország, de már látszik a trónkövetelő
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
A ChatGPT anyacége mindenkit meg szeretne tanítani az AI használatára
Ma olyat tett a budapesti pesti tőzsde, amit mások nem tudtak