Angela Merkel a testvérpárt Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) folytatott egyeztetés utolsónak szánt, ötödik fordulója előtt tett nyilatkozatában hangsúlyozta, tudja, hogy az emberek megoldásokat várnak a pártoktól, ezért nagy energiával kezd hozzá a tárgyalásnak - írja az MTI.
Martin Schulz, az SPD elnöke szintén azt emelte ki, hogy nagy akadályok vannak még a megállapodás útjában. Hozzátette, hogy várhatóan egész nap tárgyalnak majd. Aláhúzta, hogy pártja csak akkor hajlandó koalícióra lépni vagy támogatni a következő kormányt, ha a berlini vezetés küzd az Európai Unió összetartásáért és megerősítéséért.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra