Egy belsős levélben jelentette be a Porsche vezérigazgatója, hogy a márka rég bevált üzleti modellje nem működik a gyorsan változó piaci környezetben, ezért újabb megszorításokra kell készülni – írta a Totalcar. Az e-mail szerint a kínai piac gyenge teljesítménye és az amerikai importvámok együttesen igen komoly nyomást helyeznek a vállalatra.
„Mindez keményen érint bennünket, keményebben mint sok más gyártót" – írta Oliver Blume.
A Porsche a romló eredményeit követően márciusban bejelentette, hogy 2029-ig 1900 állást szüntet meg – a mostani levél szerint még több embertől válnak meg.
A kezdetben jól fogyó Taycan a frissítés ellenére is nehéz helyzetbe került:
- 2024-ben 49 százalékkal estek vissza az eladásai,
- az idei első félévben további 6 százalékos mínuszt könyveltek el.
A SUV-szegmensben egy elektromos Cayenne vár bemutatásra, az elektromos Macan jól fogy, de ha fenn akarják tartani vagy növelni az eddigi volument, vissza kell hozniuk a 2026-ban kivezetésre kerülő belső égésű motoros változatot, ám egy új modell fejlesztése évekbe fog telni.
A kitűzött 80 százalékos elektromos arány 2030-ra, Blume szerint már nem reálisak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér