A svájci nemzeti bank (SNB) 5,8 milliárd frank konszolidált profittal zárta 2011 első kilenc hónapját. Az eredményt részben az aranytartalék ötmilliárd frankos felértékelődése (a nemesfém drágulásának köszönhetően) hizlalta, de kedvezően alakult az államkötvény-befektetések értéke is.
A svájci frank év eleje óta mért felértékelődése ugyanakkor árfolyamveszteséget eredményezett - ez szeptember végén 4,7 milliárd frankra rúgott. Ezt viszont a más devizapozíciókon elért ötmilliárdos nyereség bőven ellensúlyozta. (Az SNB szeptember 6-án vezette be az EUR/CHF keresztárfolyamra az 1,20-as alsó limitet, aminek révén jóval sikeresebben erősítette a frankot, mint a korábbi, rengeteg pénzbe kerülő intervenciók.)
Bár a kilenchavi eredmény pozitív lett, az SNB egyelőre nem kívánt arról tájékoztatást adni, hogy fizet-e majd osztalékot részvényeseinek, azaz a szövetségi kormánynak és a kantonoknak.
Tavaly annak ellenére fizetett osztalékot az SNB - igaz, a céltartalékból -, hogy az év egészét 21 milliárd frankos mínusszal zárta. Az ország fizetőeszközének tempós erősödése, illetve a felértékelődés ellen folytatott küzdelem 2010-ben mintegy 26 milliárdos veszteséget okozott az első háromnegyed évi 21,2 milliárd után, miközben az arany drágulása közel hatmilliárdos pluszt hozott.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nagy bajba kerülhet, ha ilyen levelet kap a rendőrségtől: ezt kell tenni
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Drámai törésvonalak a pártok között: ezen a fronton is egymásnak feszül a Fidesz és a Tisza
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Újabb dél-koreai akkuipari cégről derültek ki szabálytalanságok, azonnal felfüggesztették az engedélyt