Obama sürgette, hogy a szakértőknek haladéktalan és teljes hozzáférést biztosítsanak a tragédia helyszínéhez, ellenkező esetben Moszkvának újabb szankciókra kell számítania. Mint mondta, a szakadárok, akik Oroszországtól kaptak kiképzést és fegyvereket, valamit többségükben orosz állampolgárok, holttesteket és bizonyítékokat távolítottak el onnan.
"Pontosan mit akarnak elrejteni?" - tette fel a kérdést az amerikai elnök.
Sürgette, hogy Moszkva mielőbb hagyjon fel az ukrajnai válság során eddig követett stratégiájával és vegye komolyan a fegyveres konfliktus megoldását.
Barack Obama egyúttal súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyre növekszik a Gázai-övezet körül kirobbant konfliktus áldozatainak száma és azonnali tűzszünetet sürgetett. Rámutatott, hogy a Közel-Keletre látogató John Kerry külügyminiszter nyomást fog gyakorolni a szemben álló felekre, hogy térjenek vissza a Hamász és az Izrael által 2012-ben megkötött fegyvernyugvási megállapodáshoz.
"Nem akarunk tanúi lenni annak, hogy újabb civileket ölnek meg" - hangsúlyozta az elnök.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány