A Caixin Insight Group és a Markit kínai, illetve londoni piackutató intézet együttműködésével készített kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke 51,0 pontra csökkent a decemberben megütött, 47 havi csúcsot jelentő 51,9 pontról. Elemzők jobb értékre, 51,8 pontra számítottak januárról.
Mindazonáltal januárban immár a hetedik egymást követő hónapban állt a növekedést és a visszaesést elválasztó 50 pont felett a beszerzésimenedzser-index értéke. Előzőleg, 2015 márciusától tavaly júniusig folyamatosan 50 pont alatti értékeket mértek.
A még szerdán közölt hivatalos adat valamivel kedvezőbb volt, de az is a növekedés lassulását mutatta. A kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által kiszámolt feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 51,3 pontra süllyedt a decemberi 51,4 pontról.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat növekedését, 50 pont alatti értéke a visszaesését jelzi. Az előzőnél magasabb 50 pont feletti érték a növekedés ütemének gyorsulására, az alacsonyabb pedig lassulásra utal.
A Caixin/Markit és a CFLP módszertana közti legnagyobb eltérés az, hogy az előbbi a kis- és középvállalatok, utóbbi az alapvetően állami tulajdonú nagyvállalatok teljesítményét méri.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti