A német gépipari vállalatok szakmai képviseleti szervezete, a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau) statisztikái szerint tavaly az ágazat öt százalékkal 274 milliárd euróra növelte a forgalmát és ezzel a világ gépipari termelésének a 11 százalékát adta - írja az MTI.
A világ legnagyobb gépgyártója változatlanul Kína az ágazat 910 milliárd eurós értékesítési árbevételével. A második helyen az Egyesült Államok áll 326 milliárd euró árbevétellel. A negyedik helyen Japán, az ötödiken Olaszország áll a világranglistán. A gépipar öt legnagyobbika a világ termelésének 73 százalékát adta tavaly. (Ennek igazán örülhetnek Merkelék.)
Kapcsolódó
A német gépipar elsősorban az európai konjunktúra erősödésének köszönhette termelésének felfutását tavaly. A "Made in Germany" termékek legnagyobb felvevőpiaca ugyanis Európa, ahol tavaly 777 milliárd eurót tett ki a gépipari termékforgalom, 6 százalékkal nagyobb összeget az előző évinél. A forgalom növekedése a legnagyobb volt 2011 óta.
A globális gépipari forgalom azonban mindössze egy százalékkal nőtt tavaly 2,6 ezer milliárd euróra. "Tekintélyes lendületre tett szert tavaly a gépipari konjunktúra az európai piacon és a növekedési ütem az idén sem fog alábbhagyni" - mutatott rá Ralph Wiechers a VDMA vezető közgazdásza.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Szilveszteri utazások: tömve vannak a repterek, és még csak most indul be a szezon