Az éves infláció üteme immár egymást követő második hónapban gyorsult: áprilisban 1,2 százalékos, májusban pedig 1,5 százalékos éves árdrágulás volt Németországban. A fogyasztói árindexet elsősorban az élelmiszer- és energiaárak emelték. Júniusban az élelmiszerárak 5,4 százalékkal, míg a háztartási energiaárak 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
A termékárak évi 2,3 százalékkal nőttek júniusban, míg a szolgáltatások árai 1,6 százalékkal emelkedtek. Az uniós módszertan szerint számított harmonizált fogyasztói árindex 1,9 százalékos éves és 0,1 százalékos havi árdrágulást jelzett júniusban.
Legolvasottabb
Az aranykonvoj visszavág: az ukránok feljelentették a magyar hatóságokat
Nagy bejelentést tett a Lidl: több ezer embernek adhatnak munkát
Senki sem gondol bele, mi minden tűnhet el az életünkből, ha lezárul a Hormuzi-szoros
„Semmi sem marad, csak hamu" - Könyörtelen megtorlást ígér Irán a segítőknek
Vészesen fogynak az órák: ezen a határidőn múlik, hogy beleszólhat-e a választásba
Még a megemelt keret sem volt elég a Demján Programban
Revolut-ügyfelek figyelem: jön a magyar bankszámla
Ezért jutott át két tanker a Hormuzi-szoroson
Árstop, atom és szén: így próbálják túlélni az energiaválságot