Izlandon 2015 és 2019 között két nagyszabású kísérlet is zajlott, a reykjavíki városi tanács és a kormány által végzett kísérletekbe több mint 2500 munkavállalót, Izland teljes dolgozó népességének több mint 1 százalékát vonták be. A vizsgálat során a munkavállalók heti munkaidejét 40 óráról 35-36 órára csökkentették, miközben a fizetésük változatlan maradt - írja a Telex.
A BBC beszámolója szerint a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a legtöbb munkahelyen a termelékenység nem csökkent, sőt, volt ahol még javult is. A munkavállalók arról számoltak be, hogy kevésbé érzik magukat stresszesnek és kiégettnek, elmondásuk szerint javult az egészségi állapotuk, valamint a munka és a magánélet egyensúlya is.
A kísérletek hatására az izlandi szakszervezetek újratárgyalták a munkarendeket, és mostanra az izlandi munkavállalók 86 százaléka már szintén átállt a rövidebb munkahétre – írják a kutatók. Gudmundur D. Haraldsson, az Alda kutatója szerint az izlandi példa azt mutatja, hogy nem lehetetlen a rövidebb munkahét bevezetése a modern időkben.
Közben máshol is napirendre került a dolog: kísérleti jelleggel, az ötlet iránt érdeklődő vállalatok bevonásával Spanyolországban bevezetik a négynapos munkahetet. A pilotprojekt akár már idén ősszel megindulhat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa

Különleges programmal ösztönzi a családalapítást a festői Balaton-felvidéki falu

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon

Ebből az autóból a magyarok vásárolnának a legszívesebben
