Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválásával kapcsolatban még mindig bizonytalanság van az Egyesült Királyságban - mondta Gálik Zoltán az M1-en az MTI szerint.
Az Európai Unióval való tárgyalások menetrendje már megvan, de sok idő már eltelt. Másfél év még a kevésnél is kevesebb idő arra, hogy végigvigyék a tárgyalásokat.
A szakértő szerint ha a britek valóban felállnak a tárgyalóasztaltól és "jegelik a tárgyalásokat", a legkeményebb Brexit forgatókönyve valósulhat meg, ami Nagy-Britannia teljes kiválását jelenti. Ez a brit gazdaságnak és az Európai Uniónak is nagyon rossz lenne - hangsúlyozta Gálik Zoltán, kifejtve: ez olyan helyzetet teremtene, amelyben vámok, bürokratikus akadályok nehezítenék a megmaradt kereskedelmet.
A Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi lap írt arról, hogy a brit kormány akár felállni is kész a tárgyalóasztaltól az Európai Unióval folytatott kilépési tárgyalásokon, hogy megmutassa, milyen kemény tárgyalópartner.
A lap, amely forrását nem nevezte meg, úgy értesült, hogy a kormány egyik magas rangú tisztviselője még az előrehozott választás előtt tájékoztatta brit vállalati vezetőket arról, hogy az EU pénzügyi követelései miatt a kabinet akár a tárgyalások megszakítására is hajlandó még az év vége előtt.
A lépést a Downing Street elsősorban "hazai fogyasztásra" szánja, hogy megmutassa: keményen tárgyal az EU-val.
A lap úgy tudja: Theresa May miniszterelnök egyik közeli munkatársa tájékoztatta erről a cégvezetőket, de a választás utáni átalakításokat követően az illető már nem dolgozik a kormánynak. A Downing Street egyelőre hivatalosan nem kommentálta az értesülést. Névtelenséget kérő kormányzati források arról biztosították a lapot, hogy a tárgyalások megszakítása nem szerepel a kormány tervei között.
Legolvasottabb
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Visszavonták a körözést: előkerült Pesty László
Kőkemény törésvonalak a pártok között: mit kínál az oktatásban a Fidesz és a Tisza?
Megszólalt Magyar Péter a benzinárakról – számokkal ment neki a kormánynak