Tavaly év végén az orosz központi bank bejelentette, hogy öt éven belül 500 milliárd dollárra emeli aranytartalékát - és szorgalmasan dolgozik ennek teljesítésén. A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint februárban Moszkva volt a világ jegybankjai közül a legnagyobb aranyvásárló 356 ezer unciával. A kínai központi bank 320 ezer unciával a második lett.
A nemesfém ára februárban több mint 10 százalékkal emelkedett, unciánként 1234 dollárra. Az év eleje óta értéke 16 százalékkal ment feljebb, amivel a világ legjobban fizető befektetése lett - közölte a Bloomberg. Az amerikai állampapírok csak 2,9 százalékot hoztak.
Januárban Oroszország 20 tonnával, közel 1400 tonnára növelte aranytartalékát. Tartaléka 2005 óta csaknem négyszeresére emelkedett, nála aktívabban csak Kína vásárol, már csaknem elérte az 1400 tonnát. A világ rangsora: Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Franciaország és a hatodik Oroszország.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!