A CDU fiatal nemzedékének legfontosabb alakjaként számon tartott politikus a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lapban, vendégkommentárban vázolta fel elnökjelölti programját. Elemzők szerint jelzésértékű, hogy ebben az újságban jelentette meg írását, mert a távozó pártelnök, Angela Merkel kancellár 1999-ben éppen egy FAZ-vendégkommentárban szólította fel távozásra korábbi mentorát, Helmut Kohl néhai pártelnök-kancellárt.
Jens Spahn kiemelte: Angela Merkel csaknem két évtizeden keresztül sikeresen irányította a CDU-t, és "a Kohl-korszak után átvezette egy új korszakba", amiért a párt köszönettel tartozik neki - idézi az MTI. Most "ismét korszakváltást élünk át", ezért "nemzedékváltást" kell végrehajtani a CDU-nál - írta a 38 éves politikus, aki a legfiatalabb az esélyesnek számító elnökjelöltek közül.
Szerinte nem jobboldali fordulatra van szükség, hanem a "modern konzervativizmus" politikájára. Kifejtette: "minden politikai stílusnak megvan a maga korszaka, a mi korszakunk pedig modern és értéktudatos, digitális és analóg, európai és nemzeti, vállalkozóbarát és szociális, nőies és férfias", és mindennek a CDU vezetésében is meg kell mutatkoznia. A pártnak újra meg kell határoznia politikája, a keresztény és demokrata politika lényegét, és nem másokból kell kiindulnia.
Tevékenységét nem határozhatja meg a párttól jobbra elhelyezkedő "bomlasztók demagógiája" - utalt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, hozzátéve, hogy ugyanez érvényes a Zöldek "látszólag modern populizmusára".
A CDU-tól főleg azért állnak át szavazók az AfD-hez és a Zöldekhez, mert nem világos, hogy miről szól a politikája. "Csak akkor vagyunk vonzók, ha saját válaszokat adunk a nagy társadalmi kérdésekre, és megmutatjuk, miként lehet ezeket lefordítani jó és konkrét politikára" - írta a Merkel-kormányban az egészségügyi minisztériumot vezető politikus.
A CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva a biztonság és a jogállamiság volt az egyik legfontosabb témája. A jogállam és a közbiztonság alapvető feltétel "liberális európai társadalmaink" működéséhez, mert csak ezek révén nyílik tér "a szabadságnak és az individualitásnak" - írta a homoszexualitását nyíltan vállaló politikus.
Ez lett a politika kardinális kérdése
Úgy látja, a migráció kérdése az "elefánt a szobában", vagyis a fő probléma vagy tabu, amelyet mindenki lát, de senki nem beszél róla. A migráció kérdését "sok polgár szerint nem tárgyaltuk ki és nem oldottuk meg". Az EU-s külső határ hatékony védelme, az "Európán belüli elosztás" és a sikeres integráció feltételeinek megteremtése régóta beteljesítetlen ígéret - fogalmazott Jens Spahn.
Németország továbbra is a "rendezetlen" bevándorlás célpontja, és a túlnyomórészt férfiakból álló bevándorlók csoportja évente akkora nagyságrendet jelent, mint egy Kassel vagy Rostock méretű - vagyis nagyjából 200 ezer fős - város lakossága - hangsúlyozta.
Ezt a folyamatot korlátozni kell, és jobban kell irányítani, a menedékjogi szabályozást és a régóta esedékes - előkészítés alatt álló - bevándorlási törvényt pedig át kell dolgozni, és a két területet "okosan szét kell választani egymástól" - tette hozzá.
Utalva arra, hogy Angela Merkel az utóbbi hetekben a 2015-ös menekülthullámmal kapcsolatos döntések körüli viták beszüntetését sürgette, kiemelte: a német társadalom nem teljesíti azt a "jámbor kérést, hogy egyszerűen ne is beszéljünk többé 2015 szeptemberéről", mert nem tűnnek el a fejekből azok a képek, amelyek alapján az az érzés keletkezetett, hogy az állam és a politika elveszítette az ellenőrzést a folyamatok felett.
A CDU/CSU pártszövetség vezetésében három éve tart az "ádáz és kevéssé mutatós vita" arról a kérdésről, hogy helyes volt-e beengedni a menedékkérőket 2015 szeptemberében. A két párt nemigen jutott közös megoldásokra, mert a felszín alatt valójában arról szól a vita, hogy kinek volt igaza - írta.
"Erőnket és egységünket csak akkor szerezhetjük vissza, ha túllépünk ezen a régi csatán, és előremutató, nyílt vitát folytatunk arról, hogy mi szükséges a humanitás, a menekültek támogatása, a rend és az ellenőrzés összeegyeztetéséhez" - írta Jens Spahn.
Azzal kapcsolatban, hogy egy másik esélyes elnökjelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár szerint a CDU/CSU úgy járhat a menekültpolitikával, mint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Agenda 2010 nevű - szociális megszorításokat tartalmazó - programmal, amely több mint egy évtizede belső konfliktusokkal terheli a szociáldemokratákat és visszavetette választói támogatottságukat, Jens Spahn hangsúlyozta, hogy a menekültpolitika csak akkor vezet az SPD sorsához hasonló hanyatláshoz, ha a vitát nem viszik el a döntésig, hanem eredmény nélkül berekesztik.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)