Felemás jelzést adott csütörtökön svájc gazdasági minisztere arról, hogy szükség volna-e a jegybank által szeptember 6-án beállított 1,20-as árfolyamlimit felemelésére, vagyis a frank további gyengítésére.
Johann Schneider-Ammann csütörtökön arról számolt be, hogy ez az árfolyamlimit stabilabb környezetet ad helyi cégeknek a tervezéshez. Hozzátette ugyanakkor, hogy még az 1,20-as szint is messze van a vásárlóerő-paritáson számolttól. (Korábban több, köztük svájci kormányzati forrás is 1,30-1,40 közé tette az EUR/CHF fair értékét, olyan spekulációkat indítva el, hogy az SNB e sáv környékére emelheti a limitet.)
A miniszter szerint miközben mind Svájcban, mind azon kívül is nehéz a gazdasági helyzet, nincs szó arról, hogy az alpesi ország recesszióba süllyedne. Ez utóbbi kommentárból arra is lehet következtetni, hogy nincs akkora nyomás az SNB-n a limit emelésére. Amint arról korábban beszámoltunk, a meglévő árfolyamgát is segített abban, hogy Svájc exportja szeptemberben bő 16 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Hans Hess, a Swiwssmem, az ország fém-, elektronikai és gépipari cégeinek ernyőszervezetét képező társaság elnöke nemrégiben azt mondta, hogy kívánatos volna frank további, 1,35-ös szintig való leértékelődései. Ezen álláspontjában a szervezettel osztozik több más érdekképviselet is, egyebek mellett a svájci kereskedelmi szakszervezet (Unia), illetve üzleti csoportok is.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nagy bajba kerülhet, ha ilyen levelet kap a rendőrségtől: ezt kell tenni
Drámai törésvonalak a pártok között: ezen a fronton is egymásnak feszül a Fidesz és a Tisza
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Újabb dél-koreai akkuipari cégről derültek ki szabálytalanságok, azonnal felfüggesztették az engedélyt