Merkel az általa vezetett párt, a CDU rendezvényén azt mondta: a hazájukban folyó háború végével a menekülteknek vissza kell térniük oda. Azt is megjegyezte, hogy a tavaly Németországba érkezett menekültek többsége csak átmeneti védelemben részesül, azaz nem kapott teljes menekültstátust - írja az Index.
Merkel nem elégedett a kérdésben az Európai Unióban folyó együttműködéssel, mindazonáltal a menekültválságot csak uniós szinten, az érkezők tagállamok közti elosztásával lehet megoldani. Arra is figyelmeztetett, hogy a határok lezárása és a schengeni övezet felbomlása komoly gazdasági kárt okozna Németországnak.
Az EU külső határainak védelmét biztonsági okokból meg kell erősíteni. Megérti, hogy a keleti tagállamok nem tudnak akkora terheket viselni, mint Németország, de amikor egy uniós ország nem hajlandó muszlimokat befogadni, azzal a közös európai uniós értékek ellen vét.
Nem fér a fejembe, hogy az 500 millió lakosú EU miért ne tudna egymillió szíriait befogadni. Ez nem fest túl jó képet a kontinensünkről - fogalmazott a német kancellár.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Ennyi volt: jól ismert autómárkák dőlhetnek be teljesen jövőre
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni