Nincs szó Ukrajna csatlakozásáról - hangsúlyozta Angela Merkel. A német kormányfő a NATO szolidaritásáról biztosította Kijevet a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, és jelezte, hogy a maga részéről kész további büntetőintézkedésekre Oroszországgal szemben.
Megerősítette viszont azt is, hogy nyitott a tárgyalásokra Moszkvával. Mint fogalmazott, Oroszországgal szemben határozottan, de párbeszédre készen kell fellépni. "Véleményem szerint ez a kettős stratégia a siker záloga" - tette hozzá.
Angela Merkel szerint a NATO-ban széles körű konszenzus alakult ki arról, hogy az ukrán válságot nem lehet katonai úton rendezni. Az egyeztetések során nagy volt az egyetértés abban, hogy békés megoldást kell találni.
A kilátásba helyezett tűzszünetről és - az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet, Oroszország és Ukrajna képviselőiből álló - úgynevezett kontaktcsoport pénteki minszki üléséről szólva azt mondta: "Egy-két napon belül meglátjuk, hogy a szavakat tettek is követik-e majd".
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Orbán barátja határidőt szabott: pár hete maradt a Mol-nak a szerb olajtársaság megmentésére
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor