Üresen tátonganak a kínai piacok Belgrádban, ahogy a vásárlók után eltűnnek az árusok is. A tavalyi év közepéig mintegy 6000 kínai árus dolgozott a szerb fővárosban, a környéken lakók állandóan panaszkodtak a hatalmas forgalom, a szemét és a lehetetlen közlekedési viszonyok miatt - alig lehetett átférni a pultok és az áruk halmai között. Ma csaknem üres a kínai piac. Mint az egyik árus elmondta a SETimesnak, a szerbeknek elfogyott a pénze, emiatt nekik nincs bevételük, kénytelenek továbbállni. Aki tud, uniós országba, aki nem, az még messzebb. A helyi kínai szövetség szerint mintegy 3000-en adták fel szerbiai egzisztenciájukat.
Az elemzők szerint a kínaiak távozása a makrogazdasági szinten nemigen lesz érezhető, de komolyan érinti a legszegényebbeket, akik eddig csak a kínai piac árait engedhették meg maguknak, valamint azokat, akiktől üzleteket és lakásokat béreltek, az alkalmazottaikat és szállítóikat. Ez viszont nem jelentéktelen probléma, hiszen már most is 19 százalékos a munkanélküliség az országban.
A helyzetet tovább súlyosbítja a válság második hulláma, ami elkerülhetetlenül sújtani fogja Szerbiát, hiszen két legnagyobb kereskedelmi partnere, Görögország és Olaszország már nyakig van a bajban. Állami szinten azonban jól alakulnak a szerb-kínai kapcsolatok. Az szerb áramszolgáltató, az EPS október végén kötött megállapodást egy kínai konzorciummal egy új villanyerőmű, a Nikola Tesla B3 megépítéséről és más energetikai projektekről. A befektetés értéke meghaladja a 2 milliárd eurót. - közölte a Balkan Insight. A vegyesvállalatban legalább 51 százalékos lesz a kínai tulajdonrész. Peking az utóbbi időben jelentős befektetésekkel szállt be a szerb hadiiparba is.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Meghalt Brigitte Bardot