A republikánus többségű szövetségi alsóház döntése szakítást jelent az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott, konfrontatív taktikájával, amely októberben a szövetségi kormányzat 16 napig tartó részleges megbénulásához vezetett. A szenátusban, ahol a demokraták vannak többségben, szerdán szavaznak a kérdésben.
A képviselőház kis többséggel 221-201 arányban fogadta el határozatot. A 232 republikánus képviselő közül mindössze 28-an szavaztak együtt a kisebbségben lévő demokratákkal. John Boehner, az amerikai szövetségi alsóház republikánus elnöke a nap folyamán korábban bejelentette: párttársai beleegyeztek abba, hogy nem akadályozzák feltételekkel az adósságlimit megemelését.
A beleegyezést azt követően jelentette be a házelnök, hogy párttársai körében megbukott a terve, miszerint a 17 ezer milliárd dolláros adósságlimit megemelését a katonai nyugdíjak tervezett csökkentésének visszavonásához kellene kötni. A republikánusok döntése nyomán a kérdés nem kerül ismét terítékre a novemberben megtartandó "félidős" kongresszusi választásokig.
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter múlt pénteken levélben sürgette az adósságlimit mielőbbi felemelését a republikánus kongresszusi vezetőknél. A tárcavezető rámutatott: a pénzügyminisztérium rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy ne törje át az adósságplafont. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egyesült Államok hitelfelvételi felhatalmazása nem terjedhet tovább február 27-nél.
A republikánusoknak az a taktikájuk, hogy az adósságplafon emeléséért cserébe kiadáscsökkentést csikarjanak ki, 2011-ben ahhoz a - részleteiben később módosított - megállapodáshoz vezetett, amelynek értelmében tíz év alatt mindenre kiterjedően 2100 milliárd dollárral csökkenteni kell a kiadásokat. A technikai csőddel fenyegető konfrontáció nyomán a Standard & Poor's hitelminősítő lerontotta az Egyesült Államok legjobb, AAA besorolását.
A szövetségi kormányzat októberi részleges leállása komoly presztízsveszteséget okozott a Republikánus Pártnak, amelynek törvényhozási képviselői nem akartak újabb kockázatot vállalni a novemberi választások előtt. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a fejlemény jelentős győzelem a demokraták számára.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Zacher Gábor figyelmeztet: erre kell nagyon odafigyelni karácsonykor
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni