A legutóbbi adatok szerint a kínai gazdaság újjáéledt, és továbbra is növeli lendületét. Ennek alapot ad, hogy haladás mutatkozik a szerkezetváltásban, az ipar korszerűsítésében, a lakosság jövedelme pedig nő - a közlemény szerint.
A kínai kormány úgy véli, hogy a fellendülés még nem szilárd, és vannak mélyen gyökerező problémák, amelyek miatt nehéz fenntartható és egészséges növekedést elérni, de mélyíteni fogják a gazdasági reformot, nagyobb szerepet hagyva a piacnak a gazdaság alakításában.
Kína hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben 7,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A növekedés gyorsult az első negyedévi 7,7 százalékhoz és a második negyedévi 7,5 százalékhoz képest. Az ütem azonban messze elmarad a 2007-es csúcstól, az évi 14,2 százaléktól, és még a 2010-es 10,4 százaléktól is. 2011-ben 9,3 százalékkal, tavaly 7,7 százalékkal bővült a kínai gazdaság.
A világ fejlett gazdaságai a kínai hazai fogyasztás növekedésétől várják azt a húzóerőt, amely az egész világgazdaságot megsegíthetné.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azonban erre az évre 7,6 százalékos, jövőre 7,3 százalékos GDP-növekedést jósolt Kínának e hónap elején. Júliusban még erősebb, 7,8 százalékos volt az idei, illetve 7,7 százalékos a jövő évi előrejelzése Kína számára.
Az ezredforduló óta 2011-ig Kína évi átlagos gazdasági növekedése sosem volt 8 százalék alatt.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Ez már nem sci-fi: heteken belül elstartolnak Magyarországon is a sofőr nélküli autók
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Orbán Viktor nevetve reagált az elsöprő Tisza-előnyt mutató kutatásra: őt tartja a legjobb humoristának
Papír Zelenszkijjel az ülésteremben üzentek, a Budapesti Közművek vezetőjéről alakult ki parázs vita
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról