A parlamentben az ellenzék és a kormánytöbbség közös bizalmatlansági indítvány nyújtott be a miniszterelnök és kormánya ellen szerdán, így Maiga minden valószínűség szerint, lemondásával csak az elmozdítását előzte meg. A képviselők hivatalosan azért akarták leváltani a kormányt, mert megítélésük szerint nem képes kezelni az egyre romló biztonsági helyzetet az országban - olvasható a portál cikkében.
Március 23-án fegyveresek mészárolták le az Ogossagou Peulh nevű falu lakóit, mintegy 160 embert, köztük várandós nőket és időseket is. Április elején több tízezren követelték a kormány lemondását Bamako utcáin.
A falut a hagyományosan nomád pásztorkodással foglalkozó fulbék lakták, és a beszámolók szerint a közösség a közelmúltban egyre több konfliktusba keveredett a környező csoportokkal a föld- és vízhasználat lehetőségén, mely problémákat a klímaváltozás, a népességnövekedés és a talaj romlása csak fokozta. Számíthatott az is, hogy a fulbék között akadtak, akik szimpatizáltak iszlamista szervezetekkel, a propaganda pedig úgy kezelte ezt, mintha az egész közösségre igaz lenne, tovább szítva ezzel az erőszakot. A támadás elkövetésével egy dogon milíciát vádoltak meg.
Legolvasottabb
Borzalmas tragédia: beomlott a járási hivatal bejárata, halálos áldozat is van
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Itt a következő célpont: már Ausztráliába is betenné a lábát Trump
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Padlót fogott a patinás autógyártó: hatalmas leépítés indult
Orbán Viktor: Ukrajna készül, katonákat küldünk a kiemelt energetikai létesítmények közelébe
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról