Morawiecki, akit a lengyel pénzügyi tárca idézett a Twitter közösségi honlapon, a lengyel gazdaság jó állapotával indokolta a lépést - írja az MTI tudósítója.
"Az FCL-ről való lemondásról az adózási, makrogazdasági adatok elemzése alapján döntöttem, értékelve a költségvetési stabilitást és a Lengyel Nemzeti Bank (NBP) tartalékait is" - írta a kormányfő-helyettes.
Kapcsolódó
Lengyelország 2009-ben kötött a Nemzetközi Valutaalappal rugalmas hitelkeret-megállapodást, amit azóta többször meghosszabbított, de egyszer sem vett igénybe.
Varsó már 2016 elején bejelentette, hogy fokozatosan csökkenteni fogja, majd megszünteti az IMF által számára fenntartott FCL-t, tavaly például az eredeti 22 milliárd SDR-ről 13 millárd SDR-re csökkent.
Idén januárban két évvel meghosszabbították az IMF és Varsó közötti megállapodást, 6,5 milliárd SDR-re (mintegy 9,2 milliárd dollár) csökkentve a hitelkeretet.
Az IMF által kínált elővigyázatossági jellegű pénzügyi eszközök közül az FCL jár a legkevesebb feltétellel. Az IMF kiváló gazdasági alapokkal rendelkező államoknak tartja fenn ezt az eszközt - írja az MTI.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nagy Márton bemutatta: így lett sokkal magyarabb a magyar gazdaság
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Valami nagyon erőset reggelizhetett a forint: több mint kétéves rekord dőlt meg