A római parlament felsőházában elmondott beszédében Giuseppe Conte súlyos és terhes következményekkel járó lépésnek nevezte a kormánypárti Liga bizalmatlansági indítványát, és hosszan bírálta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes belügyminiszteri és politikusi tevékenységét - írja az MTI.
Egyórás felszólalásában Conte majdnem végig a Salvini vezette Liga döntését bírálta. Hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini az előrehozott választásokon való győzelmében reménykedve személyes érdekeit és saját pártját helyezte az olaszok nemzeti érdekei elé.
Kapcsolódó
A kormányfő emellett politikai opportunizmussal vádolta Salvinit, kijelentve, hogy hiányzik belőle a politikai intézmények iránti felelősség. Conte szerint a Liga "beszennyezte" az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) közös kormány tizennégy hónapon át tartó munkáját.
Cikkünk folyamatosan frissül
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok