A lengyel kulturális minisztérium az állami szimbólumok plasztikai sebészi átszabására készül az idei államfőválasztás után. Azért, hogy a címerben megjelenjen a kereszt, régóta harcolnak a heraldikusok, azaz a címerekkel foglalkozó szakértők - emlékeztetett az onet.pl -, ám könnyen lehet, hogy ez az álmuk nem teljesül.
A legfontosabb változtatások a címerben látható sast érintik. Az elképzelések szerint az új címerben nem csupán a karmai, hanem az egész lába arany lenne, a koronájában nagyobbak lennének a távolságok, és szárnyai visszatükröződnének. A törvénytervezetet az állami szimbólumokról gyorsan nyilvánosságra akarják hozni és meg akarják szavaztatni a parlamenttel az elnökválasztás után. Az előkészületek évekkel ezelőtt megkezdődtek.
Ugyanakkor a múlt évben leálltak a tervezéssel, és a minisztérium szerint a törvényjavaslat még nincs készen. Tartanak a konzultációk a minisztériumon belül, többek között arról is, mennyi idő szükséges a végrehajtáshoz, azaz az új címer bevezetéséhez. A kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) a 2019-es parlamenti választások előtti kampányban elkötelezte magát a változtatás mellett.

Az ígéret szerint igyekeznek olcsón megoldani az állami jelképek megújítását. Ezek nem csupán a címert érintik, hanem például felmerült a javaslat, hogy az államfőnek külön zászlója legyen. Ez sok országban így van, ám a szakemberek mégis ellentmondásosnak tartják az ötletet. Az új tervezetnek a hírek szerint nem része, hogy a kereszt bekerüljön az állami címerbe.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Tényleg munkaszüneti nap lehet december 24-e?
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Havi hét százalékos tőkegaranciát ígért, 42 millió forintos bírság lett belőle
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából